2017. november 18., szombat,  Jenő
 
 
   
   
   
 

Aktuális

Felhívás kitüntetési javaslattételre
2017. október 27.

Gyula város választópolgárai és a városban működő szervezetek javaslatot tehetnek a képviselő-testület által 2018. évben adományozandó kitüntetésekre. Ezek kategóriáit, valamint részletes információkat a „bővebben” feliratra kattintva találhatnak.

 

„Kiváló Polgár”

(Javasolható azon gyulai lakóhellyel rendelkező természetes személy, aki az élet valamely területén kiemelkedő eredményeket szerzett, cselekedetei példaként állíthatók Gyula város polgárai elé. A kitüntető címből évente legfeljebb egy ítélhető meg.)


„Gyula Városért”

(Javasolható azon Gyulán tevékenykedő kollektíva és természetes személy, amely vagy aki az élet valamely területén kiemelkedő eredményeket szerzett, cselekedetei példaként állíthatók Gyula város polgárai elé.

A kitüntető címből évente kollektívaként egy, természetes személyek esetében legfeljebb öt adományozható, melyből egy elismerés nem Gyulán tevékenykedő, de Gyula városért végzett szolgálatával ezt kiérdemlő természetes személynek is megítélhető.)


„Gyula Város Szolgálatáért”

(Javasolható Gyula városában működő valamennyi intézmény vagy közigazgatási szerv közalkalmazottai, köztisztviselői vagy az önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságok dolgozói, aki legalább 10 éve a jelenlegi munkáltatójával áll jogviszonyban és nem részesült fegyelmi büntetésben. A kitüntető címből évente legfeljebb három ítélhető meg.

A kitüntető címből évente legfeljebb három ítélhető meg.)


A javaslatokat dr. Görgényi Ernő polgármester úrnak címezve 2017. december 15. napjáig a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Kulturális Osztályára a javaslattételi felhívás mellékletét képező adatlapon kell benyújtani, amelyet Gyula Város hivatalos honlapjáról (www.gyula.hu) lehet letölteni, illetve a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Kulturális Osztályán igényelni.

 

A javaslattétellel és az adományozással kapcsolatos további részletes információk a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Kulturális Osztályától kérhetők az 526-821-es vagy az 526-823-as telefonszámokon, illetve a pacadzisz@gyula.hu vagy a kissb@gyula.hu e-mail címeken.

 

Letölthető dokumentumok:

-- a kitüntetésekről bővebben, illetve a javaslattételi adatlap.

 
 

boritek_ikon.pngGyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala
Székhely: 5700 Gyula, Petőfi tér 3.
Postacím: 5700 Gyula, Pf. 44.

telefon_ikon.png


Telefon: 06 66 526-800
Telefax: 06 66 526-819
E-mail: gyulaph@gyula.hu
Belföldi jogsegély, szakhatósági ügyek: tokajine@gyula.hu