2017. november 18., szombat,  Jenő
 
 
   
   
   
 

Aktuális

EBÖSSZEÍRÁS
2017. október 31.

FELHÍVÁS

Tisztelt Ebtartók!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat – ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel – három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.

A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles az Ávt.-ben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

A 2017. évi ebösszeírás céljából kérem a Gyula város közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosait, illetve tartóit, hogy a www.gyula.hu honlapról 2017. november 1. napjától letölthető, illetve a Gyulai Polgármesteri Hivatal információs pultjánál beszerezhető „Ebösszeíró adatlap”-ot kitölteni és legkésőbb 2017. december 31. napjáig a Gyulai Polgármesteri Hivatal Igazgatási osztályára eljuttatni szíveskedjenek.

Az adatlapot ebenként külön kell kitölteni és az alábbi módokon lehet benyújtani:

  • személyesen, postai úton vagy a kihelyezett gyűjtőládákba bedobva: Gyulai Polgármesteri Hivatal (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) vagy a Gyulavári Kihelyezett Ügyfélszolgálati Iroda (5700 Gyula, Illyés Gyula u. 4.)
  • elektronikusan az infoablak@gyula.hu e-mail címre megküldve

Felhívom a kutyatulajdonosok figyelmét az alábbiakra:

  • 2013. január 1. napjától a négy hónaposnál idősebb ebeket transzponderrel megjelölve lehet csak tartani.
  • a 2013. évi ebösszeírásban bejelentett ebeket ismét be kell jelenteni.
  • az ebtulajdonosok az ebösszeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkezett változásokat, szaporulatot írásban bejelenteni. („Változásbejelentő adatlap”)
  • az ebösszeíráshoz szükséges adatszolgáltatás elmulasztásának jogkövetkezménye – az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII.31.) Korm.rendelet 3. mellékletének 1. d) pontja alapján – 30 000,- Ft pénzbírság.

Gyula, 2017. október 18.

                                                                               Becsyné dr. Szabó Márta

                                                                                      címzetes főjegyző

 
 

boritek_ikon.pngGyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala
Székhely: 5700 Gyula, Petőfi tér 3.
Postacím: 5700 Gyula, Pf. 44.

telefon_ikon.png


Telefon: 06 66 526-800
Telefax: 06 66 526-819
E-mail: gyulaph@gyula.hu
Belföldi jogsegély, szakhatósági ügyek: tokajine@gyula.hu