2019. január 18., péntek,  Piroska
 
 
   
   
   
 

Hírek, események, programok

Kertészkedjünk!
2014. április 30.
(Gyula, 2014. március 20.)

Sokunk emlékezetében él még egy kép a gyermekkori világról, amikor mezítlábas, klott gatyás vagy rövid nadrágos gyerekként a nagyapánk, nagyanyánk kertjébe jártunk és ettük azokat a régi fajta gyümölcsöket, amiknek ma már hírük-hamvuk sincs! Ó, azok a gyermekkori gyümölcsök! A cigány alma, az arany pármin, a húsvéti rozmaring, a kormos alma, cirmos-kormos, vájdling alma, Török Bálint! Odavannak, mint maga a gyermekkor. Vagy mégsem egészen??

Újabban egy jó divat kezdi felütni a fejét. Keresni kezdtük a régi értékeket, ízeket, szokásokat. Kiderült, hogy ha akarjuk fellelhetők ezek a régiségek, az öreg kertekben még van egy-egy vén fa, sőt a faiskolák is újra beszerzik a régi fajtákat, ahogy észre veszik, hogy van rájuk kereslet. Erdély és a Felvidék eldugott falvaiban hihetetlen kincsek rejtőznek, várván a gyűjtőkre. Hiszen egyébként a világ lassan egy „modern” egyenruhát ölt, a szupermarketekben ugyanazt a 8-10 féle gyümölcsöt lehet találni Magyarországon, Baden-Württenbergben és Kaliforniában. Azokat a gyümölcsöket esszük, melyeket a termesztők és a kereskedők gazdasági szempontjai tesznek elénk: az a fontos számukra, hogy a gyümölcs jól termeszthető, mutatós, jól szállítható legyen. Például az íz már nem annyira érdekes, hiszen úgysem viszi vissza a vevő, és egyébként sem tud más milyet venni. Ortega, a nagy spanyol filozófus már a XX. század elején megmondta, hogy ez az Észak-Amerikából szerteáramló egyenlősdi fokozatosan eluralkodik a világon.

Itt nálunk, a magyarok földjén a gyümölcsök világában a kertnek mindig meghatározó, kedvelt szerepe volt. Mindenki szeretett a kertbe járni, a kert az évek múlásával szinte életformává vált a gazda életében. Még az iparos, az értelmiségi is igyekezett kertet venni. Milyen jellemző kis történet ebből a letűnt világból az, amit pár éve hallottam. Az egyik idős parasztember erősen szédült, már biciklizni sem tudott, így gyalog járt a targoncájával a kertbe. A felesége könyörgött neki: legalább ne kétszer menjen, ne délelőtt is, délután is! Hiába. Ez a makacsság megindító. Valami ellenállhatatlanul vonzotta ezt az embert  a fái közé. Mit kerestek és mit találtak ott a régiek? Máig sem tudjuk. Talán az emberi lélek mélyebb rétegeivel áll összefüggésben ez a vágy és az a kellemes, jó érzés, ami az embert a kertben kapirgálás során elfogja, amikor a fáit metszi, a növényeit öntözi, felegyenesedvén a leveleket nézi csodálattal. Igen, ez Isten teremtett világa! Talán a keletiek tudnak még többet erről a kapcsolatról, mely bennünket a természethez köt. Az emberiség történetének az is figyelemre méltó és elgondolkoztató eleme, hogy a Biblia szerint históriánk a Paradicsom kertben kezdődött. Jézus maga is szívesen vett példázatot a szőlőről, a fügefáról, a kertről.

Nagy szükségünk van arra a szellemi megújulásra, amit a növények közelsége, ez az oly annyira emberhez méltó és ráadásul hasznos foglalatosság ad nekünk. Álljunk fel hát a TV elől, hagyjuk ott azt a fajta „Való világot” és fogjunk ásót, öntözőkannát, oltókést. Ez a valódi világ.

A minap beszámolót hallottam a történelmi békés-bánáti református egyházmegye találkozójáról. Valamikor ez volt a régi haza legnagyobb egyházmegyéje, a Hármas Köröstől Orsováig terjedt. Elmondták most, hogy Bánátban a magyarság már szórványban él. Ez a mondat szíven üti az embert. De hiszen ebben a kis hazában is lehet ilyet hallani! Talán 1 éve sincs, hogy Gyulán az egyik egyházmegyei látogatás során az elöljárónk ecsetelte, hogy kiürülnek, szórvánnyá válnak a megye községei, üresekké a templomok. Sok helyen a tulajdonosok még a saját kertjüket is parlagon hagyják. És hasonlóvá vált az egész országban a lakosság állapota. Szórványba, elesett helyzetbe kerülünk mi mai magyarok a falvakban és a városokban; ha nem kötődünk a földhöz, a tájhoz,hova tovább elvész a lelkünk.

Trianon traumájára a magyarság nem tudott jó választ adni. De odafordulásunk az értékeinkhez, hagyományainkhoz, a kerthez, a vidékhez, gyakorlati életünkhöz talán esélyt ad nekünk, hogy mégis a miénk maradjon a föld, amin élünk.

1849. után Békés megyében 6 évi bujdosást követően egy volt honvédtiszt, Bereczki Máté Mezőkovácsházán és Kunágotán olyan gyümölcsöskertet hozott létre, melyből oltóágak mérhetetlen mennyiségét és sokféleségét küldte szét a Kárpát-medence minden zugába, hogy felélessze a török hódoltság után sok helyen pusztasággá változott magyar kertkultúrát. Azt a magyar kertet, mely a török előtt a középkorban Európa egyik leghíresebb gyümölcsöse volt, igazi tündérkert. Ezután pedig írt egy világszerte feltűnést keltő 4 kötetes művet („Gyümölcsészeti vázlatok” címen). Szinte a semmiből megteremtette a magyar pomológia új világát!

Szemünk előtt vannak tehát a nagy elődök, akik megmutatták, hogy vesztett helyzetben is lehet valamit tenni. Valamikor Beke György könyveiben olvastam arról, hogy az ország szétszakítása után Erdély gazdálkodó népe magyar gazda-egyesületeket, mezőgazdasági iskolákat hozott létre, kertészeti folyóiratokat adott ki. 1919. végzetes őszén, amikor minden elveszettnek látszott, Kós Károly az utolsó, románok által hadisarcként elrabolt mozdonnyal hazatért Erdélybe, otthagyván a várható budapesti egyetemi katedrát. Kalotaszegen fogott hozzá az újjáteremtéshez, ami a falusi élettől az iparművészetig, könyvkiadástól az építészeti remekművek megalkotásáig terjedt.

Benedek Elek a Cimbora c. gyermeklapjában, a könyveiben és a saját csodálatos kertjében mutatta meg az élni akarás nagyszerű példáját és alkotta meg a magyar lélek máig álló mesebeli kastélyát.

Manapság is vannak már újra remek kezdeményezések. Sokféle jó mintát láthatunk az élet számos területén, így az újjáéledő kertkultúrában is. Nagy élvezet például a kolozsvári Nagy-Tóth Ferenc gyümölcsészeti könyveit forgatni, vagy a gyulai író pomológus Ambrus Lajos és a tévés Erdélyi János 5 órás (!) kisfilmjét végignézni a gyümölcsös falvakról, az erdélyi csodálatos öreg gyümölcsfákról és a jelenlegi Magyarország szakértőiről, kiváló gazdaságairól (például Újfehértóról).

Van Zalában egy elhivatott gyűjtő, Kovács Gyula, aki már mintegy 1500 tájfajtát gyűjtött össze a Kárpát-medencéből, és telepített szerte a régi Nagy-Magyarország legkülönbözőbb tájaira, érdeklődőknek ajándékozva az általa szaporított oltványokat. „Visszaadom őket”, szokta fogalmazni.

Mi, gyulaiak mintegy 10 éve kezdtünk el a gyümölcsfákkal foglalkozni, kerteket létesíteni. Az emlékek világából, majd Ambrus Lajos írásaiból kiindulva elkezdtük kutatni a régi és a híres fajtákat. Kezdetben itthon gyűjtöttünk, majd hamarosan elkezdtük Erdélyt járni. Létrehoztuk Gyulán a Régi Gyümölcsfajták Baráti Körét, beültettünk egy 1 hektáros területet régi fajtákkal (az állományunk: 43 fajta alma, 13 körte, 7 cseresznye, 6 sárga barack, 3 fajta meggy volt kezdetben). Ez a városi tulajdonú terület, a Régi Gyümölcsfajták Kertje oktató, bemutató és leendő pihenőkert. Szeretnénk, ha egyszer ide járna ki a város piknikezni és majálisozni. Gyulán több tankertet is létesítünk a Baráti Kör tagjainak kertjében és máshol is. Így akarjuk bevonni mindazokat, akik kedvet éreznek a kertészkedéshez. Gyula városa és a Wenckheim Krisztina városfejlesztési közalapítvány kezdettől támogatta törekvéseinket.

Már évekkel ezelőtt indíttatást éreztünk arra, hogy Gyulán kívül is terjesszük ezt a hasznos foglalatosságot. Kalotaszeg, más erdélyi tájak, Felvidék, a távoli magyar vidékek is lehetőséget, inspirációkat adtak. Kovács Gyula, a korábban említett zalai gyümölcsész mindebben hihetetlenül sokat segített. Békés megyében, a közvetlen környezetünkben is gyűjtünk persze, biztatjuk új és régi barátainkat tankertek létrehozására. Két alkalommal megyei oltási gyakorlatot is rendeztünk.

Az a javaslatunk, hogy tankerteket kell létrehozni a magyarlakta területeken a határon kívül is a falvakban és városokban. Ennek megvalósítására nekünk gyulaiaknak némi kezdeti tapasztalatunk és néhány ötletünk van, amit a mellékletben vázolok.

Dr. Pocsay Gábor
a Régi Gyümölcsfajták Baráti Körének egyik alapítója

 
 

boritek_ikon.pngGyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala
Székhely: 5700 Gyula, Petőfi tér 3.
Postacím: 5700 Gyula, Pf. 44.

telefon_ikon.png


Telefon: 06 66 526-800
Telefax: 06 66 526-819
E-mail: gyulaph@gyula.hu
Belföldi jogsegély, szakhatósági ügyek: tokajine@gyula.hu